Ki vagyok én, és ha igen, mennyire tévedek?
Az önismeret az a belső GPS, ami néha térképfrissítés nélkül próbál minket végigvezetni az élet útvesztőjén. Ha jó a térkép, a navigáció is kb. rendben van, akkor megússzuk néhány bizonytalan pillanattal, kicsi tévedéssel. Ha viszont túlzásba visszük a „belső térképolvasást”, könnyen a túlelemzők és önostorozók rezervátumában találjuk magunkat.
És ott, egy padon, csendben kucorogva, mindig ül az imposztor, aki suttog: „Minden, amit elértél, csak véletlen. Mások túlértékelnek. Nehogy észrevegyék…”
Milyen is pontosan?
Bemutatok neked néhány példát az önreflexió csúszdájára
1. Az ébredő önismeret (avagy: „Hm, lehet, hogy nem vagyok tökéletes…?”)
- Példa: Kata rájön, hogy néha félbeszakít másokat megbeszéléseken.
- Érzelem: enyhe zavartság + vágy a fejlődésre.
- Tanulság: „Oké, változtathatok rajta, ez rendben van.”
2. Az érett önkritika (avagy: „Vannak gyengeségeim, de ettől nem vagyok rossz ember”)
- Példa: Bence tudja, hogy nem a legjobb előadó, de felkészül, próbál fejlődni.
- Érzelem: egészséges kétely + motiváció.
- Tanulság: az önkritika lehet önszeretet is – csak felnőtt módon.
3. A kételkedés spirálja (avagy: „Talán csak szerencsém volt… megint!”)
- Példa: Anna előléptetést kap, és az első gondolata az, hogy „biztos nem találtak jobbat.”
- Érzelem: szorongás + belső bizonytalanság.
- Tanulság: amikor a realitás szűrőjén már csak a hibák szűrődnek át.
4. Az imposztor mélyrepülése (avagy: „Egyszer le fogok bukni! Tutira!”)
- Példa: Márk doktori disszertációját díjazzák, de ő csak a bírálók tévedését látja benne.
- Érzelem: pánik, szégyen, „én nem vagyok elég jó” mantrázása.
- Tanulság: az imposztor-szindróma nem a valós teljesítményre, hanem a saját értékesség-érzés hiányára reagál.
Az önreflexió segít rálátni magadra, képet ad arról, hogy gondolkozol önmagadról (gondolataidról, érzelmeidről és cselekedeteidről). Ennek hiánya jellemzően torz valóságérzékeléshez, ismétlődő hibákhoz és kapcsolati feszültségekhez vezet. Aki sosem kérdez rá saját működésére, az könnyen megreked a védekezés, tagadás vagy hibáztatás körében.
Kata és Bence (az első két példában) önreflekív és fejlődésorientált - van hogy önmagától, van, hogy segítséget igénybe véve.
Anna és Márk esetében azonban már nem épít, hanem bénít. Nem segít tanulni a hibákból, inkább állandó önkritikává válik, vádol és elborít.
Mi történik az agyban? – Tudomány egy csipet öniróniával
Az önreflexió, ebből adódóan az önkritika az agy prefrontális kéreg és anterior cinguláris kéreg munkája – ezek a területek segítenek értékelni a hibáinkat, ha hagyjuk őket reálisan dolgozni.
Az imposztor szindróma viszont erősen aktiválhatja az amygdalát, ami a félelmet és szégyent dolgozza fel – így lesz az önreflexióból önkínzó film noir.
Hogyan állítsuk meg az imposztort?
- Tégy különbséget önkritika és önbántás között – Az önkritika fejlődést szolgál. Az önbántás csak önigazolást keres, miért nem vagy elég.
- Tégy különbséget érzés és tény között – „Úgy érzem, nem vagyok elég jó” ≠ „Nem vagyok elég jó”. A hangulat nem bizonyíték.
- Szólj magadhoz úgy, mint a legjobb barátodhoz – Ha ő mondaná, amit te gondolsz magadról, mit válaszolnál neki?
- Írd össze a sikereid, mint egy bírósági bizonyítékcsomag – A tények makacs dolgok. Használd őket ellenbizonyítékként a belső kritikus ellen.
Ne feledd! - Az önismeret érték! Az önkritika hasznos!
De ha ezekkel egy belső troll kezdi el fűteni a lelkedet, és minden sikeredre azt suttogja, hogy „ez csak mázli volt”, akkor talán ideje azt mondani neki: „Köszi, de ma nem! Ma hiszek magamban!”